A híres dán filozófus úgy tartotta, hogy a költő „szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt a szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne”. E vélekedés éppen illik Lezsák Sándor újabb szövegeire – a kis kötet ugyanis nem csak verseket, dramatikus szövegeket, aforizmákat, belletrisztikus jegyzeteket is tartalmaz -, mert e művek a magyar élet nehézségeit, visszásságait, traumáinak emlékeit, a múlttudat sérüléseit jelenítik meg, olykor fohászos hangon (A pócsi templom csillaga), máskor drámai keserűséggel (Győzelem után), olykor meg ironikusan (Helyzetkép Monotóniából).