Az Erdélyi dallam alcím pontosan jelzi a kötet tartalmi és formai jellemzőit; Csíki András a tágabb hazát jelentő Kárpát-medence ütemező versekben megszólaló költője, akinek műveiben föld és ég szépsége, bánata csendül össze az érzelemmel és az akarattal. Gondolkodása origójában a szülőtájhoz való hűség áll; ennek talapzata a múlt ismerete, boltozata pedig a transzcendencia, ahogyan Örökkétig című ódájában írja: "Ne hordja / szét nevünk / a szél, se / sötétben fürdő / lélek s ne / hátunkon másszák / az eretnekséget!" Csíki András versvilága a múlt tanulságaiból, a jövő sejtéséből, de legfőképp az ember egyenes tartásából építkezik, és a költő - mint egy kilátótoronyból - figyeli a körülötte nyüzsgő, tenyésző, olykor leépülő, romló világot (Addig-addig). Visszatérő témája a haza, a szülőtáj, az otthoni vidék, a rokonság, az ősök emléke - róluk vall konok következetességgel: "Téged örököltelek s már / mindegy is ki és mit beszél / nekem eleven úgy vagy / mint anyám tekintete" (Téged örököltelek) - így ír Nyárád-menti szülőföldjéről, amelyet nyolc évesen hagyott el, és amely azóta is mindig visszavonzza. Sorra idézi nagyanyja alakját (Lassan elszunnyad), nagyapja arcélét (Nagyapám), rokonai képét (Találkozás egy parajdi tanárral), és ez a családi, ismeretségi kör tágul, szélesül ki versvilágában az egész erdélyi magyarsággá (Transzilván taktus; Székely passió; Könny; Ki akarta?). Másik nagy témája a költészet maga; számos versében szól a költő gondjáról és öröméről (Sínek feküsznek szívemen; kényelmes térfelek; hogyisne; Tanuld meg ezt a versemet; Túlélni valahogy ezt a verset). Csíki András hangja rendre a vallomásé, de vallomása nem föltétlenül érzelmes, nem is édes-bús, hanem nagyon is gondolati vétetésű, olykor indulatos, miközben minden meglátása racionális, magyarázható és indokolt. A szülőföld és a család gyermekkori emlékének ápolása így lesz versvilágában erkölcsi kérdés, az emberi méltóság, a lelki tartás kérdésévé (Ki akarta?). Csíki András lírája sajátos átmenetet képez a szülőföld ihlette vallomás és az emberség gondjaival viaskodó moralizálás között, hangulatában az érzékenység és az elszánt keménység között áll, témáiban pedig a valóságábrázolás és a transzcendencia között irizál. Nála nem különül el alanyi és gondolati vers, mert érzéseit is racionalizálni képes, illetve tárgyilagosságát átfűti a lélek azonosulásra való hajlama (Csontvelőig). Formavilága hasonlóképpen összetett; jellemzi az ütemes, magyaros verselés, miközben él a szabad vers dinamikus kötetlenségének lehetőségeivel is (október; Feltámadnak; Haláloddal kezdődött). Az utóbbi öt esztendő verstermését reprezentáló kötet a hagyományőrzés és a korszerűség, a közösség diktálta, elkötelezett költői szerep és az individualizmus legszerencsésebb - mert értékteremtő - találkozásából született. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"