A patológiás magány kultúrtörténeti szerepéről A Kétperces éjszakák a még kéziratban lévő Köldökzsinór – Egy magzatvesztés kultúranalízise című tanulmány folytatása, ám éppúgy megáll a maga lábán, mint az Egy tömeggyilkos lelkiismerete tanulmánysorozat többi darabja. A megjelenés sorrendjét ez esetben a fejlődés dinamikája határozza meg. A Köldökzsinór alapgondolataként irodalmi tűzválaszokat vizsgáltam az alkotói önreflexiókban betöl­tött szerepük szerint. Ehhez képest mi újat kínál a Kétperces éjszakák mint a teljes napfogyat­kozás vaksötétjének megidézése? Egy olyan perspektívát, amelyből értelmezhetővé válik a kényszerű valóságtagadás mikéntje, illetve e kóros valóságviszony pszichés és szellemi háttere. Amely állapotot, bár úgy kellene ismernünk, mint az emberi védtelenség egy szélsőséges formáját, mégis a misztikum fensőbbségében mutatkozik. Választott témám tehát a patológiás magány mint a lelkiismeret nélküli létezés végzetes kiszolgáltatottsága. Valamint dicstelen kultúrtörténeti szerepe – amely az öröktől fogott értelmezetlenségében a szabad szellem és a morális öntudat rendezésért kiáltó kudarca.