A vajdasági magyar író első sikerét az 1968-ban megjelent Kétéltűek a barlangban című regényével aratta. Benne bírálta a hétköznapok hasznosságkultuszát, amelyet a kamaszvilág rajzával párosított. Munkái ebben az időszakban kettős ihletforrásúak: szülőfaluja emlékét idézik és az ott lejátszódó társadalmi-emberi folyamatokat. „A haszon nélkül való dolgokat Baras a központi vendéglő kerthelyiségében elmondott híres beszédében említette először, egy meleg júniusi délutánon. Zöldre festett székeken ültek, két összetolt bordázott asztalnál, csendben figyelték az izzadt hátú pincért, amint egy kancsó bort és meleg szódavizet rakott az asztalra, forgatták kezükben a poharakat, és ekkor Baras így szólt: