Posta Marianna az alanyi líra határait tágítja az emlékezé expresszív képeit finom melankóliával bevonó verseskötetében, melyben az emlékek, a tárgyak, a személyek és a szövegek finom hálózata rajzolódik ki. A kötet központi motívuma is ezt az eljárást teszi láthatóvá, miközben a képben és a varrás metaforájában különböző tapasztalatok, eltérő szemantikájú motívumok is belesűrűsödnek. A három ciklusból álló versgyűjteményt (mint tóba a léken át; tapasztalatok egyformasága; a semmibe zuhant testek utóélete) Lacki János szerint az élet és a halál köré szerveződő motívumrendszer fogja át, amely az emlékek felidézése révén jön létre. A kötet gondolatritmust követő szabadversei az abszurd és a groteszk esztétikájában rejlő meghökkentő és provokatív éllel bíró energiákat is felszabadítják. A szövegek váratlanságukkal ragadják magukkal a befogadót, sosem tudni ugyanis, hogy Posta Marianna milyen újabb váratlan képpel, e képekből előállító hangulattal lepi meg vagy éppen sokkolja az olvasót. A seb-sebzés, a sebet elfedő, mégis azt később is láthatóvá tevő var képe, illetve az összeöltés, a varrás motívuma határozza meg a kötetet.