„Murányi Zita költészete a csöndből fakad, és azt az űrt tölti be” – írta e líráról egyik méltatója. Ami egyénivé teszi ezt a lírát, az a költőnő egyéni nézőpontja, ahogyan a megjelenített helyet, témát, tárgyat, pillanatot, alakot a messziről rálátó költő szemszögéből ábrázolja. Ebből következően a kialakult kép statikus, szinte mozdulatlan lesz, amelyben csak inkluzív módon, lehetőségként van jelen a mozgás. A kötet nyitó verse (aranypor) a parketta leírásával kezdődik: „A parketta festetlen sakkmező, egyikünk sem / juthat lépéselőnyhöz”. Ez a egydimenziójú látvány állandósul a versben: „a magasság a fény hiányával ingázik. / A sötétben a fák is vakaróznak”.