Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Borsi Attila János a keresztyén kegyesség témájának, valamint annak Karl Bath gondolkodásának tükrében való értelmezésének szentelte teológiai monográfiáját, amelyben a kegyesség lehetőségeit vizsgálja meg közelebbről, miközben a keresztény kegyesség eredetének alapos felvázolásáról sem feledkezik meg. A keresztény kegyesség alatt elsősorban a hívő ember Istennel szembeni vallásos magatartását kell érteni, az iránta érzett tiszteltét, illetve annak belső és külső megnyilvánulásait. Pál apostol is Platón euszebeia fogalmából vezeti le az Istennel szemben tanúsított helyes magatartás lényegi vonásait. A Károli Könyvek monográfiákat felölelő sorozatában megjelent tudományos értekezés a bevezetést követően hat fejezetben tárgyalja a fontosabb témákat és azok megkerülhetetlen aspektusait: A kegyesség gyökere; A pietas belső alapja; A kegyesség mint a vallásosság kritikája – a barthi valláskritika; Agapéegységek és megszentelődés; Vocatio és agapéegység; Agapéegység és ethosz. A pietas nyilvános jellege, avagy a megszentelődés etikája.

Borsi Attila János (1974-)

Keresztyén lét ma

Borító ár
3 990 Ft
Kötött ár
3 591 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Borsi Attila János (1974-)
ISBN
9789636461362
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Méret
213 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.06.12
Kiadó
KRE
Cikkszám
3001094007
Alcím
a keresztyén kegyesség teológiai értelmezésének lehetősége Karl Barth gondolkodásának tükrében
Sorozatcím
Károli könyvek. Monográfia ; 2063-3297

Darabszám