Az old-Stonawskinak is hívott költő – hiszen fia, Tamás is versel – lírájának alapvonásai közé tartozik a hiperérzékenység, a rebbenésnyi változások meglátásának, a neszek meghallásának képessége. Mintha nem tárgyakat látna, hanem a tárgyakat borító port, mintha nem a színeket figyelné, hanem az árnyalatokat, és ezekből a mások számára mellékes vonásokból rajzolná ki a maga nagyvonalú ívekkel leírható világképét: „Az árnyéknak is magas: a láza, / nem tudja átugrani az erdő. / Nem veri le magáról a port / a kényes egyensúlyú felhő…” (Ájulatos). Lírájának másik – költők esetében ritkaság számba menő – sajátossága, hogy a lírai alany kisebbíti magát, inkább emberi környezetét, ha tetszik, az emberiséget helyezi maga fölé.