Janikovszky Éva és Réber László közös képszövegei sokunk számára a gyermekkor generációkon átívelő klasszikusai. Az egyes köteteket külön-külön olvasva is elénk tárul a két alkotó páratlan esztétikai játéka, ám ha a látszólag elkülönülő művekre kis- és nagyciklusként tekintünk, egy komplex, rejtett hálózat bontakozik ki előttünk. A kötet olvasója izgalmas szellemi kaland részese lehet, miközben a jól ismert Janikovszky-szövegek és a zseniális Réber-rajzok között megbúvó, eddig észrevétlen kapcsolódási pontokat és visszatérő karaktereket kutatja. A monográfia sokszempontú irodalomtudományi megközelítései a kettős életmű más-más rétegeire világítanak rá. A mindenki által ismert, kánonalkotó képszövegek mellett a munka a méltatlanul háttérbe szorult, periférikus köteteket és a korai, variánsként működő folyóiratközléseket is alapos elemzés alá veti. A szerző végig egyenrangú félként és alkotótársként kezeli a „szófukar” írónőt és a „vonalfukar” grafikust, feltárva a két médium olyan mély dialógusát, amely évtizedekkel előzte meg a kortárs könyvkiadás vizuális trendjeit. E kötet egyszerre kínál megalapozott elméleti keretet és módszertant az irodalomkutatóknak, valamint nosztalgikus, mégis intellektuális felfedezést a felnőtt olvasóknak.