Teljes leírás
A Furor politicus, vagyis Politikai őrület név alatt futó sorozat legújabb része az antifa mozgalmakkal ismerteti meg olvasóit. Andy Ngo, az amerikai szabadúszó újságíró, aki a radikális baloldali mozgalmakkal és csoportokkal foglalkozik már évek óta, a jelen kötetben gyűjtötte össze mindazt, amit eddigi munkássága során feltárt és megtudott. A szerző szerint az antifa mozgalmak már nem a fasizmus elleni harcról szólnak, ehelyett antikapitalista és antidemokratikus irányt vettek e törekvések, és az újabb és újabb tüntetések nem szolgálnak más célt, mint a demokrácia megbuktatását. A kötet a Századvég által kiadott, A harc még nem ért véget (202211047) című könyvhöz kapcsolódik szorosan, amelyből a német szélsőbaloldali mozgalmakról olvashattak az érdeklődők. A szerző könyve első felében a fasiszta és antifasiszta, a náci és a kommunista pártok és félkatonai szervezetek rövid történeti összefoglalóját adja. Szerinte ugyanis egyenes vonal húzható a weimari köztársaság politikai rendjét felforgató kommunisták és paramilitáris szervezetük, a Vörös Frontharcos Szövetség és a mai antifasiszta megmozdulások, például a Black Lives Matter között.