Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Paszternák András felvidéki születésű kémikus-kutató, nanotechnológiai szakember, az MTA TTK munkatársa - és nem mellesleg (programszervezőként és újságszerkesztőként) aktív tagja a zsidó hitközségnek. A sors úgy hozta, hogy 2011-ben kettős áldás érte: természettudósként és hitét gyakorló zsidó emberként is nagy lehetőséget kapott, hisz több mint két évre (pontosan huszonhét hónapra) posztdoktori ösztöndíjat ítéltek meg neki a Bar-Ilan egyetemen Izraelben. Így a szerző huzamosabb időszakot tudott eltölteni nemcsak világszínvonalú kutatómunkát végezve, hanem a Szentföld lakójaként is. Ő pedig nem tétlenkedett semmilyen értelemben; jobban megismerte Izraelt, mint sok helyi lakos. Élményeit, benyomásait rendszeresen tette közzé Kispaszti Naplója című blogjában - ez olvasható most könyv formában. A klasszikus naplóformában készült feljegyzések kronológiai sorrendben, napról napra számolnak be az eseményekről, benyomásairól, gondolatairól, így a szubjektív részek gyakorta változnak át úti beszámolóba és fordítva. Mindenesetre tény: aki hiteles forrásból szeretné megismerni a mai Izrael hétköznapjait és magát az országot is, annak mindenképp érdemes fellapoznia Paszternák András kötetét. Beszerzése általános gyűjtőkörű könyvtáraknak javasolt. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Paszternák András

Kék-fehér hétköznapok

Aktuális online ár
1 520 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Paszternák András
ISBN
9788097042431
Egyéb szerzőség
Kardos Péter (1936-) (előszó);Erős-Hajdu Szilvia (előszó);Komáromi Zsidó Hitközség (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
21 cm
Kiadó
Komáromi Zsidó Hitközség
Cikkszám
3000237507
Alcím
27 hónap posztdoktori kutatás Izraelben

Darabszám