Lucia, a pozsonyi diáklány 16 éves, amikor elveszíti édesapját, a korszak egyik legnépszerűbb színészét, Július Satinskyt (1941-2002). A kamaszlány a veszteséget a maga módján úgy próbálja földolgozni, hogy rendszeresen leveleket ír halott édesapjához, ezekben beszámol a vele történt eseményekről és érzéseiről, gondolatairól. A 2003 januárja és 2005 szeptembere között keletkezett episztolákat most, két évtized múltán adja közre a szlovák írónő, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hasonló helyzetbe került fiataloknak segítsen a gyász elviselésében. Az első levélben elmondja, hogy kortársai nem értik meg a fájdalmát, nem is érdekli őket, a halál nem illik a fiatalok gondolkodásába.