Kávé, tejjel

Lázár Bence András negyedik verseskönyve ékesen példázza, hogy a poézisnek szentelt évek nem maradnak nyomtalanok. A kötet lírai hangja, egymásra felelgető motívumai, finom, de annál tudatosabb megkomponáltsága a magával és művészetével messzemenőkig tisztában levő költő képét festi meg. Lázár személyében egy figyelmes, a nüanszokra is érzékeny alkotót köszönthetünk, ám a művek poétikájából rekonstruálható szerző-alteregó helyett a költeményekre koncentrálva határozottan kijelenthetjük, hogy a kortárs magyar líra egyik jelentős alakjával van dolgunk.