Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Csontos János 1994 és 2009 között, tehát tizenöt éven keresztül volt a Magyar Nemzet publicistája, hogy aztán bő két év kihagyás után, 2011-ben térjen ismét vissza a sajtóíráshoz. Az apropót szomorú esemény szolgáltatta: Makovecz Imre halálára írt nekrológgal jelentkezett ismét a lap hasábjain. Ezután azonban már nem következett szünet – a nagy előd, Hamvas Béla előtt tisztelegve, Karnevál címmel futó rovata máig heti rendszerességgel olvasható. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelenő új kötetében ezek az írások kaptak helyet; a lapokon bő három év, a 2011 és a 2014 tele közötti időszak termése olvasható. Az esztendők szerint fejezetekbe rendezett írások (amelyeket a fent említett Makovecz-nekrológ előz meg) – amint a fülszöveg is rámutat – három nagy típusba sorolhatóak. Az elsőt „emberiségirodalomnak” nevezi; valójában ezek nagyszabású elmélkedések a világ dolgairól, bátran belevágva gyakorlatilag bármilyen aktuális témába, hogy abból bontsa ki kapcsolódó gondolatfutamait. A másik kategória az irodalommal és építészettel foglalkozó elemző, magyarázó, alkalmanként kritikai publicisztikák. A harmadik kategóriát azok képezik, amelyek a saját világába engednek bepillantást: ezekben magánéletéről, családjáról, barátairól - a hozzá közel állókról mesél. A mű általános gyűjtőkörű könyvtárak anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Csontos János (1962-2017)

Karnevál - tárcák, 2011-2014

Aktuális online ár
1 196 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Csontos János (1962-2017)
ISBN
9789632633992
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
21 cm
Kiadó
Napkút K.
Cikkszám
3000233129
Alcím
tárcák, 2011-2014

Darabszám