Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány kiadásában nyomdafestéket látott, kamaszoknak szóló regény az Anka sorozat első darabjaként jelent meg. A holland szerző vélhetően saját tapasztalataira is építette történetét, amelyben nemcsak a címszereplő és barátainak életéről mesél, de Hollandia hétköznapjait, szokásait is bemutatja ifjú olvasóinak. A kiskamasz Anka édesapja holland, édesanyja viszont magyar. A hollandiai Dremmelerwoud városában élnek, ahol az anyuka színésznőként arat sikert esténként, de számos filmszerepet is elvállal, ezért szinte soha nincs jelen kislánya életében. Az édesapa, aki kedvesen időnként Andornak becézi kislányát, viszont mindent megtesz azért, hogy gyermeke ne érezze nagyon az anyukája hiányát. Ankának két nagyon jó barátja van, akikkel az iskolán kívül is remekül megértik egymást. A szintén holland Grietja és új amerikai osztálytársa, Bill, akik minden kalandban szívesen részt vesznek Ankával. Kalandból pedig akad bőven a látszólag békés kisvárosban. A történet idején, amikor már a szünidőre várakoznak a gyerekek, egy bűneset borzolja fel az amúgy békés lakosok mindennapjait. A városka ez idáig tisztesnek hitt polgárát, Johant körözi a rendőrség, mert betöréssel gyanúsítják a férfit. Az első rablást még számos követi és a rendőrség nem jut Johan nyomára, mert úgy tűnik, a férfit a föld nyelte el. Egy napon azonban Ankáék házát célozza meg a bűnöző, akinek személye még sok kérdést vet fel, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy Johan az igazi elkövető. Ekkor Anka, Grietja és Bill elhatározzák, nyomozócsoportot alakítanak és felderítik a különös és rejtélyes bűnügyek elkövetőjét. Az izgalmas történet szerzője szűken szabott témáján túl még számos felnőttes eseményt is górcső alá vesz, például, amikor az alkoholizmusról mint betegségről és a lehetséges kezelési módjáról ír. A magyar tízévesek számára a történetben talán a holland nevek olvasása jelenthet némi nehézséget, de a regény izgalmai bizonyára feledtetni tudják majd ezt. Tízéves kortól lehet ajánlani a fekete-fehér rajzokkal kísért Anka-regényt. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Leeuw, Janneke de

Kalandos Nyomozás (Anka és barátai)

Borító ár
2 300 Ft
Aktuális online ár
1 725 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Leeuw, Janneke de
ISBN
9786155446832
Egyéb szerzőség
Gaálné Beregszászi Tünde (ill.);Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
227 o.
Kiadó
KIA
Cikkszám
3001084376

Darabszám