Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A kisregény – ahogyan a címbeli kaddis jelzi – gyászima, de még inkább mozaikos szerkezetű, idősíkokat váltogató emlékállítás a zsidó házaspárnak, Arielnek és Sarah-nak, és rajtuk keresztül a holokauszt túlélőinek. Ariel és Sarah, miután élve kerültek ki a lágerből és megszületett a fiuk, Julien, úgy gondolják, hogy a gyermeküknek teher nélküli életet biztosítanak, őt már ne nyomassza a sötét múlt, az a korszak, amikor Németországban „fölfüggesztették a civilizációt”. A szülők igyekeznek nem beszélni a zsidók sorsáról, személyes fájdalmaikról, ám az érzékeny gyerek sok mindent megsejt, meg aztán a rokonok és ismerősök elejtett szavaiból is kezdi érteni a múltat. Valójában a szülők is vívódnak, mi a helyes magatartás. Sarah azt mondja, azért maradtak életben, hogy elbeszéljék a rettenetet, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek. Ariel viszont úgy véli, az emlékezéssel és elbeszéléssel csak prolongálják a múltat, a barbárság korát, és egész földi létükben a halottakkal kéne együtt élniük. A sokat sejtő fiatalember – szinte a derengő múlt előli menekülésképpen – Párizsba költözik, ahol színházi rendező lesz. De a múlt ott is kísérti, és csak szülei halála, illetve nősülése után képes új életet kezdeni. Sokszor fölidézi apja intelmét, hogy ne éljen a múltban, miközben maga képtelen volt szabadulni tőle. A regény jeleneteket, epizódokat, helyzeteket és gondolatfutamokat örökít meg Julien életéből, aki először még gyermeki kíváncsisággal érdeklődik a szülei generációja tapasztalatai iránt, aztán egyre tudatosabban. „Hatéves voltam, amikor először láttam sírni az apámat. Akkor lettem felnőtt. Gondoltam. Negyven évig eltartott, amíg azzá lettem” – mondja. A regény voltaképp az új élet felé tartó Julien negyven évéről szól, ennek meghitt és szomorú epizódjait idézi meg. Azt az életet ábrázolja, amely ugyan feledni akar, de nem tud. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Friedman, Michel (1956-)

Kaddis, pirkadatkor

Borító ár
2 800 Ft
Aktuális online ár
2 156 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Friedman, Michel (1956-)
ISBN
9786155361586
Egyéb szerzőség
Gáti István (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
19 cm
Kiadó
K.u.K. K.
Cikkszám
3001021498

Darabszám