Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
17%
Teljes leírás
Születésének hetvenötödik évfordulójára jelent meg a sajnos éppen 2021 októberében elhunyt Kádár Tibor festőművész albuma. A Kolozsvárt született művész a főiskola befejezését (1971) követően fáradhatatlanul járta Erdélyt, főleg Kalotaszeget, miközben mindvégig tanított is. Az ottani táj és kultúra sokkal több volt számára egyszerű festői motívumnál; saját megfogalmazása szerint a mai napig a gyökereit jelenti. A népművészeti motívumokhoz – bartóki értelemben feldolgozva, mint a népdalt –, mindig szívesen fordult, és használta azokat. Az 1980-as évek végén előfordult, hogy ilyen témájú festményét bevonták egy-egy romániai kiállításról. 1976 és 1986 között nyaranta a gyergyószárhegyi művésztelepen dolgozott, de a rendszeressé váló zaklatások és politikai nézeteltérés, valamint állásából való elbocsátása után 1988-ban áttelepült Magyarországra. Ugyanebben az évben tette át székhelyét a szerző, Banner Zoltán kolozsvári művészettörténész is, így már csak a sorsazonosság alapján is hitelt érdemlő módon elemzi Kádár festői munkásságát.
Banner Zoltán (1932-)

Kádár Tibor

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
3 312 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Banner Zoltán (1932-)
ISBN
9786068861562
Egyéb szerzőség
Jánosházy György (1922-2015) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021
Méret
53, [3] o.
Kiadó
Mentor Kv.
Cikkszám
3001068027
Sorozatcím
Mentor művészeti monográfiák ; 25.

Darabszám