Ötvös István a Kádár „forradalma” című monográfiájában azt vizsgálja, miként alakult ki és változott az 1956-os forradalom hivatalos értelmezése a Kádár-rendszer évtizedei során, valamint hogyan vált a történelmi emlékezet a politikai legitimáció egyik legfontosabb eszközévé. A munka alapvető tézise szerint egy történelmi esemény értelmezése sohasem a levéltárak megnyitásával kezdődik: az első narratívák már az eseményekkel egy időben megszületnek, s hosszú időre kijelölik a későbbi történeti diskurzus kereteit. Az 1956-os forradalom ebből a szempontból különösen rendhagyó eset, hiszen a kommunista párt már 1956 decemberében hivatalos értelmezést alkotott róla, amely évtizedeken át meghatározta a nyilvános beszéd lehetőségeit. A kötet kronologikus felépítésű, melyet az egyes fejezetek is mutatnak. Az első fejezetek a forradalom utáni hónapok politikai vitáit, Kádár János legitimációs problémáit, valamint az „ellenforradalom” fogalmának megszilárdulását elemzik. Ezt követően a szerző bemutatja a történeti narratíva fokozatos átalakulását, a „fehér könyvek” propagandisztikus szerepét, a párton belüli értelmezési különbségeket, majd az 1956-os események emlékezetének változásait az 1960-as és 1970-es években. A kötet utolsó nagy egysége a rendszerváltozás időszakára összpontosít: Ötvös István azt vizsgálja, miként bomlott fel a korábbi hivatalos narratíva, milyen új források váltak hozzáférhetővé, és hogyan alakult ki az egymással versengő, töredezett emlékezet.