Igazi költő kötetét ajánlom, kedves olvasó. Horváth Imre Olivér igazi költő, mert nagyon tudja a költői mesterséget: van itt kötött és szabad vers, van hexameter és antik strófa (hibátlan!), és mindezek olyan természetességgel simulnak a mai nyelvbe, hogy a gyanútlan olvasó észre sem veszi. De Horváth azért is igazi költő, mert a fegyelmezett formákba életanyagot, sőt robbanóanyagot tölt: a szerelmet, annak testi aspektusait is beleértve. A versek többsége férfiak egymás iránti vágyáról és szerelméről szól, bámulatos őszinteséggel, olykor brutalitással, gyakran ironikus, gyakran mulatságos és pajzán hangon: „Mért kell két levitézlett / vaslábasnak foltmentesre sikálnia egymást?”. Van szó futó kapcsolatokról, de a kötet törzsrésze ugyanannak az emberpárnak a történetét rajzolja meg, a megismerkedéstől a bejegyzésen át a tartós együttélésig. Szép, sőt megható történet, mondhatnánk – csakhogy Horváth Imre Olivér iróniája, gyakran keserű humora, tárgyilagossága mindig távol tartja az olvasót a meghatódástól. Erotika van bőven, és szex bujkál mindenütt: „Gáz-villany-víz: ahogy kezed fogom, / peregni kezd a mérő”. Ismerjük ezt az érzést, közös emberi tapasztalat, ehhez elég a szerelmünk kezét megfogni. Régen olvastam költőt, aki ilyen változatosan, ilyen tudással és bátorsággal ír a szerelemről. A halálról nem ír: majd eljön annak is az ideje. /Nádasdy Ádám/