A XX. században mindent hierarchikus rendszerként képzeltünk el. A rendszer azt jelentette, hogy a világ dolgainak megvan a stabil helyük és módjuk, ahogyan egymáshoz kapcsolódnak, egymásra épülnek. A rendszerezés ennek a megnyugtató és stabil rendnek a leképezése. Piros lámpa: nem szabad arra menni. Zöld: szabad az út. Zöld hullám: egyenesen haladhatsz a célod felé. A XXI. században elkezdtünk hálózatokban gondolkozni. A hálózat folyton változik. Folyton más és örökké ugyanaz. Összekapcsolódnak a tudományterületek, fellazul a szilárdnak hitt szerkezet, interdiszciplináris kapcsolatok jönnek létre. A kutató személyétől függ az irány: a kapcsolatok, a csomópontok különböző súlyt képviselhetnek attól függően, hová tesszük a fókuszt. Itt is, ott is kikanyarodhatunk a körforgalomból. Sőt. Különböző utakon mehetünk és ezeket a különböző utakat az építi fel, aki benne van. A XX. századi iskola a hierarchikus rendre épül. A tananyag: struktúra. A XXI. századi iskolában a tananyag: hálózat. A gyerek és a pedagógus kapcsolatából, érdeklődéséből alakul ki, s az érdeklődés kijelölte utakon halad kalandos kitérőkkel. A személyiség és a képességstruktúra összefügg. Az útonjáró egy és ugyanaz a személy: folyamatosan épülő önmaga. Gyarmathy Éva