Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
2012-ben hunyt el a zseniális "lieder-énekes", Dietrich Fischer-Dieskau. Nyugdíjba vonulása után több zenetörténeti munkát is közölt, melyek közül az utolsó jelen, a magyarokhoz számtalan szállal kötődő Johannes Brahmsról (1833-1897) szóló életrajza. Munkája kettős vezérfonalat követ: egyrészt a fennmaradt dokumentumokra támaszkodva, olvasmányosan felvázolja az életutat, másrészt pedig bemutatja az adott periódusban komponált vokális műveit. Érzékletesen írja le gyermek- és fiatalkorát, zenei tanulmányait, barátságait és szerelmeit, Clara Schumannal, Reményi Edével, Joachim Józseffel, Liszt Ferenccel, Richard Wagnerrel való kapcsolatát, utazásait és fellépéseit, élete fordulópontjait, betegségét és halálát. Az életrajzi szakaszokhoz kapcsolódva tárgyalja a vokális darabokat, hiszen azok elválaszthatatlanok szerzője emberi helyzetétől, lelkiállapotától, életélményeitől. Olyan műveiről olvashatunk, mint a Német Requiem, a Végzet dala, a Győzelmi ének, a Temetési ének vagy éppen a Szerelmi dalkeringő, amelynek egyes tételeiben magyar témákat is feldolgozott. A fekete-fehér illusztrációkkal kísért kötet irodalomjegyzékkel, Brahms vokális műveinek cím és szövegkezdet szerinti jegyzékével, valamint névmutatóval zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Fischer-Dieskau, Dietrich (1925-2012)

Johannes Brahms

Aktuális online ár
1 400 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Fischer-Dieskau, Dietrich (1925-2012)
ISBN
9789633490754
Egyéb szerzőség
Gáti István (1948-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
267 o.
Kiadó
Holnap
Cikkszám
3000232571
Alcím
élet és dalok

Darabszám