Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Farkas Péter szinte mágikus erejű prózai műveiben a lét határhelyzeteit keresi, újabb regénye megdöbbentő portré és korrajz, ugyanakkor az emberi szenvedés, a végsőkig fokozott magány és a kielégületlen szenvedély megrázó lenyomata. A valós történelmi forrásokon nyugvó elbeszélés a 16. század elején élt kasztíliai királynő, Őrült Johanna (I. Ferdinánd magyar király és Mária, magyar és cseh királyné édesanyja) életét meséli el. Johanna rendkívül szélsőséges személyiség volt, már gyermekkorában éhségsztrájkkal tiltakozott a családi önkény ellen, ugyanakkor mélyen vallásos is. Amikor dinasztikus érdekből hozzáadták a kor elbűvölő férfiszépségéhez, a kicsapongásairól, nőügyeiről híres Szép Fülöp Habsburg főherceghez, még senki sem hitte, hogy frigyük az uralkodói házasságok történetében felettébb ritka szerelmi viszonnyá alakul, és a termékeny asszony tíz év alatt hat gyermekkel ajándékozza meg urát. Johanna féltékenysége azonban nem ismert határokat, egyik vetélytársnőjének tövestől tépte ki a haját, amikor pedig férjét fiatalon elveszítette, bebalzsamozott testét több mint két évig nem engedte eltemetni. A szóbeszéd szerint még hitvesi ágyába is maga mellé fektette. A királynőt, a trón jogos örökösét később saját fia állította félre, a már korábban őrültté nyilvánított és őrizetben tartott asszonyt élete hátralévő részében egy sötét vártoronyban tartották fogva. Farkas Péter elbeszélése nem szokványos történelmi regény, hanem behatolás a szavak erejével a szenvedély és a testiség legmélyebb bugyraiba, a hatalom által akaratától megfosztott egyén szenvedéstörténetének láthatatlan, rejtett titkaiba. Megigéző, briliáns próza - a kortárs irodalom kedvelőinek.
Farkas Péter (1955-)

Johanna

Aktuális online ár
916 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Farkas Péter (1955-)
ISBN
9789631428650
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2011
Méret
19 cm
Kiadó
Magvető
Cikkszám
3000182186
Alcím
cold song

Darabszám