A hiánypótló kötet a vallástörténet és az összehasonlító teológia egyik talán legizgalmasabb, mégis ritkán tárgyalt határterületére kalauzolja az olvasót. A 13–14. századi bizánci (Athosz-hegyi) hészükhaszta (nyugalmat, csendet és belső békét jelent) szerzetesek olyan ima- és meditációs technikákat fejlesztettek ki, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek az indiai jóga gyakorlataira. Ilyen a meghatározott ülő testhelyzet, a légzés tudatos szabályozása és lassítása, valamint a figyelemnek a test bizonyos pontjaira (például a szívre vagy a köldökre) való fókuszálása.