Az elmúlt öt évben született építészetelméleti tanulmányainak gyűjteményét adja közre a korábban Edmund Husserl ismeretelméletével foglalkozó filozófus. Zuh Deodáth a formák és jelentések összetettségének világába vezeti be olvasóit kritikai és elméleti szövegein keresztül, melyek eszme- és művelődéstörténeti kontextusba helyezik az átalakuló magyar falu- és városkép látványvilágát. Az építészet a funkció és az esztétika metszéspontjában áll: az embernek szüksége van egy jól védett lakásra, a meleg és a hideg ellen védett otthonra, ám a funkció önmagában még nem magyarázza, hogy miért alakulnak ki, térnek vissza vagy éppen tűnnek el ősi formák, a népi vernakuláris építészet és a szocialista, majd a kapitalista tömegtermelés és anyaghasználat rivalizálása, vagy éppen egymást termékenyen kiegészítő kölcsönhatása révén. Terek és struktúrák, az egyéni és a közösségi térhasználat, olyan tárgyak, látványok és funkciók, melyek a mindennapok részét képezve éppen hétköznapiságuk miatt kerülnek ki az elemzések látóteréből.