Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Az irodalomtörténész és újságíró Toót-Holló Tamás évek óta dolgozik a magyar népmesehagyomány kiemelt darabjaival, az aranyhajú hármasokkal. A szerző e naplányokat és naphéroszokat szólaltatja meg különböző műfajokban, s így a nagyközönség a magyarok ősi csillagvallásával, illetve a kereszténységre tért ország hitével egyaránt megismerkedhet. A jelen kötet folytatja Toót-Holló Tamás ezirányú munkásságát, benne két korábban előadott hangjátéksorozat leirata kapott helyet. A hangjátékok a szerző zenés tündérjátékainak adaptációi. Mivel a rádióban kevésbé a zenei, mint inkább a beszélt rész került előtérbe, Toót-Holló a dialógusokon erősített sokat, hogy azok minden rádióhallgató számára élményt jelentsenek. A jelen kötetben így az Aranyhajú hármasok mellett a Boldogasszony keresztlánya című darab szövege kapott helyet. Mivel a szerző számít az olvasói közreműködésre, a szórakoztatás mellett célja a népművelésre is ráirányul, könyve első felében hasznos információkat és ismereteket közöl a magyar népművészetről, a népi kultúráról és az így átörökített magyar ősvallásról.

Istennek békéje, tündérek aranyhídja

Toót H. Zsolt (1966-)

Borító ár
3 900 Ft
Kötött ár
3 510 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Toót H. Zsolt (1966-)
ISBN
9786156801791
Egyéb szerzőség
Cédrus Művészeti Alapítvány (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
231, [4] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.12.15
Kiadó
Cédrus Műv. Alapítvány
Cikkszám
3001098522
Alcím
hangjátékok könyve

Darabszám