Murányi Zita új verseskönyve az ellentétek és a párhuzamok költőjére vall, akinek egyformán fontos a konkrét életmozzanat és az elvont gondolat, a véges és a végtelen, az idő többféle dimenziója. Így ír: „csak még egy lépést tegyünk arra / amerre nincs irány / a végesben kezdjük el keresni / a végtelen létezőben mindazt ami már / réges-régen megsemmisült” (Alma). Lírai alanya pontosan megfigyeli vagy finoman érzékeli a valóság részleteit, és ezeket a nüanszokat transzponálja az elvontság dimenziójába, a nem evilági szférába. Megy az utcán, figyelmes lesz egy eldobott parafadugóra, a látványból az eldobott percekre asszociál, hogy eljusson az idő múlását jelképező évgyűrűkig (Parafadugó).