Dudás Éva az emberi jellem és kultúra értékeinek, a művészi szépségek megszólaltatója; úgy tartja, mindenről, a fájdalomról is csak szépen szabad szólni. Mint aki a beszéd erejében csalatkozott, a szavait lassan zeneivé, lírává avatja. Hiszen az ének mindig kifejezőbb, érzelemgazdagabb, mint a próza, és inkább az érzések, mint a gondolatok formája. És ami még ezen felül Dudás Éva egyedi vonása: nemcsak az olvasókhoz, hanem egyenesen Istenhez is szól. A kötet első ciklusa már a címével (Csak a szépség) sokatmondó, majd valóságos programverset ír a kötött formájú verselés mellett: „hova lett a tartalom és forma, / jaj, hogy hiányoznak nekem a rímek, / mint a téli, zöld fenyőről a díszek” (Szabadvers a szabadversről).