Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
15%
Teljes leírás
Alternatív áhítatos könyv született a kolozsvári Koinónia műhelyében az év ötvenkét hetére tagolva – profán megközelítésben műfajában igazi székely mű, hiszen bőbeszédűséggel igazán nem lehet vádolni a szerzőt. Hetente egy-egy igerész, ugyanennyi haiku, szófelhő, szövegrészlet és QR kód mögött rejtőző zene, dal tartozik össze. Érdemes felidézni a negyvenes évei elején járó Dávid István eddigi pályáját: egyetemi tanulmányait filozófia szakon kezdte (Babeș–Bolyai Tudományegyetem), majd protestáns lelkészi képesítést szerzett; nyárádmenti lelkészi szolgálata után pedig több mint egy évtizede egyetemi lelkészként fiatalokkal dolgozik Kolozsvárott. Négy gyermek édesapja, képzett lelki vezető, aki a határterületeken érzi jól magát, ott keres kapcsolódásokat. A 2015/16-os tanévben előadássorozatot szervezett a Tízparancsolatról, amelyben nem teológiai hátterű emberek: orvosok, művészek, politológusok, jogászok és egyéb tudományterületek szakértői járultak hozzá az Írás jobb megértéséhez. Ebből a beszélgetéssorozatból könyv is született (Tízparancsolat?, Kolozsvár, Exit, 2016). Ez történt az Isten, szótagolva című blogjával is, amelyben haikuformátumú feljegyzéseit és fotóit tette közzé egy-egy igeszakasz kapcsán. Aztán a cím megmaradt, csak kissé átalakult – a borítón tördelve ez látható: IST ENS ZÓT AGO LVA – arra emlékeztet, amikor még az iskolai oktatás előtt, a betűket már igen, de a szótagolást még nem ismerve rakosgatjuk össze a leírt valóságot látszólag értelmetlen töredékekből.

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Dávid István (1978-)

Isten szótagolva

Borító ár
3 200 Ft
Aktuális online ár
2 720 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dávid István (1978-)
ISBN
9789731652474
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021
Méret
321, [2] o.
Kiadó
Koinónia
Cikkszám
3001071936
Alcím
számold meg a

Darabszám