Novarina számára a színház egyfajta ontológiai kísérlet volt: mi lesz az emberrel, ha a szó válik testté benne, ha a cselekvés a szavak által megy végbe? Az Ismeretlen tett, avagy a hiányzó felvonás, ahogy a szerző más műveiben is láthattuk, nem történetet mesél el, hanem valamiféle „ritmikus katasztrófa” felé közeledés, majd feltámadás során a nyelv és az emberi ábrázolás szétesését és újjászületését játssza végig. Nincs hagyományos cselekmény, sem lineáris idő vagy pszichológiailag kidolgozott alakok – csupán a beszéd áradása, amely lerombolja az emberi alakzatokat, hogy aztán a kimondás energiájában építse újra őket. Valère Novarina világában a nyelv „egy mozdulatlan eszköz, […] amelyet az emberek eddig csak arra használtak, hogy megállítsák – hiába – az anyag mozgását” – jelenti ki az Egyensúlyvesztő a darabban. A mondatok nem ábrázolnak – történnek. A színpad rituális tér: a test és a beszéd közös kockázatvállalása. Kötetünk, amelynek a fordítását a szerző még figyelemmel kísérhette, posztumusz tisztelgés a színház 2026-ban elhunyt legmerészebb újítója és misztikusa előtt.