Ötödik verseskötetével tovább feszegeti a kortárs líra határait a weird irodalom hazai fenegyereke, Nemes Z. Márió, aki rafinált poétikai játékaival, meghökkentő, polgárpukkasztó megoldásaival látványosan kimozdítja a hagyományos lírai megszólalásmódokat. A lírai én messzemenőkig tisztában van vesztes helyzetével: nem tehet mást, a hagyomány általi megszállottság elkerülhetetlen. Nincs tiszta lap a maga teljességében: „Megszállásnak ellenállni nemcsak veszélyes, / hanem önző is” (Succubus). A Mester, aki olykor vámpírdenevér, nem más, mint a korábbi korok, a korábbi generációk költője, aki megszállja a jelen lírikusát. Ez elkerülhetetlen. Mint ahogy a korábbi lírai teljesítménnyel való számvetés is. Nemes Z. ugyanis az önfelszámolás poétikáját alkalmazva állításait folyamatosan kétségbe vonja, építő és romboló dinamikája az abszurd révén nyer egyensúlyi állapotot. „Hogy mi történt a BAROKK FEMINA / óta? Nyilván a semmi.” (A költészet másnapja). Mégis a semmi nagyon is valamivé válik ebben a burjánzó, antiBAROKK költészetben. Nemes Z. költői világát az önfelszámoló dinamika mellett az emésztés, a fel- és megemésztés hatja át: bio- és testpoétikák kiaknázására épülő abszurd, groteszk és weird hangulatú megoldások váltják egymást, melyek sűrű televényén a szerelmi vagy éppen az alanyi költészet genetikailag módosított leszármazottai szökkennek szárba.