Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Az újságíróként, rádió riporterként, szerkesztőként ismert Bolgár György a hetvenes években már jelentkezett verseket és novellákat tartalmazó kötettel, regénnyel, a kötet utószava szerint, a 2000-es években pedig színdarabokat kezdett írni. Jelen kötet négy drámáját (Királydráma, Valami bűzlik, Az éjszaka leple, A bot, Ingmar és Woody) tartalmazza. Ezek közül vélhetően a legismertebb a kötet címadója, amelyet Lukáts Andor színháza, 2007-ben, felolvasó előadás keretében bemutatott. A darab a két világhírű filmrendező, Woody Allen és Ingmar Bergman képzeletbeli találkozásáról szól. Egy New York-i lakás a helyszín, ide látogat feleségével, Lív Ulmannal a híres svéd rendező, és itt fogadja őt, nevelt lányával, későbbi feleségével, Soon-Yivel Woody Allen. A Királydráma története valójában Shakespeare klasszikus Hamletjére épül, ám a szerző tökéletesen átformálja, „sarkaiból fordítja” ki az eredeti drámát. Ez az újfajta értelmezés ad különös hangsúlyt ennek az darabnak. A Bot című dráma nyomdafestéket látott már a Koltai Tamás által szerkesztett Színház című folyóiratban. A szerző „hívei” és azok, akik színdarabokat nemcsak látni, hanem olvasni is szeretnek, élvezettel forgathatják majd a gondolatgazdag kötetet, nekik ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bolgár György (1946-)

Ingmar és Woody

Borító ár
4 200 Ft
Aktuális online ár
3 234 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bolgár György (1946-)
ISBN
9786155667244
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
20 cm
Kiadó
Noran Libro
Cikkszám
3001022316
Alcím
5 db darab

Darabszám