„Hogyan lehet belenőni egy testbe, amely hirtelen változik, a saját testbe, amely nem mindig engedelmes? Az Indulat versei retorikai szempontból kevésbé indulatosak, de a fenti kérdéssel összefüggő feszültség lüktet bennük. A vidéki környezet felidézése és a paraszti létformát sejtető szókészlet az idealizálás helyett láthatóvá teszi a nyelv önkéntelen átörökítőerejét. A nézőpont a gyermekkori tapasztalatok és a nővé érés kihívásai felől szerveződik, az intimitással összefüggő félelmek pedig olyan érzékletes képekből sejlenek elő, amelyek az emberi test és az élővilág kölcsönviszonyából születnek. A szabad forma ellenére a beszédmód helyenként liturgikus fegyelmet, ráolvasásos sűrítettséget mutat. Szikár, tiszta hangú költészet Csizmadia Bodza Rékáé, távlatai mégis szinte beláthatatlanok.” /Áfra János/