A Monok István szerkesztésében megjelent idegennyelvű tanulmánykötet a diákélet történetét vizsgálja a késő középkortól a kora újkoron át a 19. századig, elsősorban európai kontextusban. A kötet több szerző írásait gyűjti össze, így különböző módszertani és tematikus megközelítések jelennek meg benne, amelyek együtt rajzolják ki a korszak diákéletének komplex képét. A tanulmányok középpontjában a mindennapi élet, a társas gyakorlatok és a kulturális szokások állnak. Kiemelt szerepet kap a bor és a taverna világa, amely nem pusztán szórakozási forma, hanem a közösségi lét és az intellektuális diskurzus egyik alapvető tere volt. A humanista lakomák és ivási rítusok elemzése megmutatja, hogy ezek az alkalmak a közösségi identitás megerősítését is szolgálták, és gyakran irodalmi reprezentációkban is megjelentek. A kötet hangsúlyozza, hogy a diákélet szorosan összefonódott a tanulás és a társas érintkezés formáival. A könyv több tanulmánya foglalkozik a diákavatási szokásokkal és rítusokkal, amelyek a középkori és kora újkori egyetemeken a közösségbe való belépés fontos, gyakran megalázó vagy erőszakos formái voltak. Emellett megjelennek a diákok és tanárok közötti konfliktusok, valamint az intézményi szabályozás és a mindennapi gyakorlat közötti feszültségek is. A kötet forrásbázisa sokrétű: irodalmi művek, például Janus Pannonius költészete, utazási beszámolók, iskolai dokumentumok és egyéb történeti források alapján rekonstruálja a diákéletet.