"Az Imák a Csapásból hely- és lelkiállapot-megjelölés egyben: imák a gyerekkor mágikus őstájából, fohászok a száműzöttségből, a kínból, egy elfogyó táj veszteségélményéből. Távolból pengő-csattogó kaszák sejtelme. Távolról közeledő, halk menetelés, mely fokozatosan lép át az észlelés küszöbén, hogy aztán kérlelhetetlenül, recsegve-ropogva felszámolja a formát. A változás sejtelme a változás tudásán, a változás tapasztalásán s végül a változás elsiratásának stációin át. S így a létezés törvényszerűségeinek saját bőrön viselése. Egy pusztuló homlokzat napról napra alattomosan kipergő porát marokkal felfogni akaró heroizmus. Elmúlások, emlékezések, sorsok egy univerzálissá táguló személyes térben. Közösségvállalás és -féltés; közösség az egyszerűvel, közösség akárkivel, aki része ennek a nagy díszletnek itt, ebben a lassan elmorzsolódó világ-tájban. Emlékbe eltett téli havak, latyak, füst, korom és akácillat. Mementó. Személyes moratórium egy méltó búcsúért. Búcsú a formától. Botokból, kövekből, porból, virágokból és sárból tapasztott emlékmű egy kollektív elmúlásért. Valamiért, amit mindannyian öröknek akartunk hazudni, s végül már csak remélni - az utolsó pillanatig." - Stohl Alíz, a kötet illusztrátora