Kovács József a nyolcvanadik életévéhez közeledve jelentkezik első kötetével, amelyben költemények és kisprózák olvashatók. Kiadványa előszavában a költőt, az írót ama bátor embernek írja le, aki benyit egy ajtón, miközben fogalma sincs, mi várja odabent, milyen látvány fogadja. Versben ezt a gondolatát így fogalmazza meg: „Tárd ki az ajtót, / De vigyázz! / Nem tudod, nem tudhatod, / Odaát mi vár rád” (A csend). Lírai alanya tehát kíváncsian tárja ki az ajtókat, hogy aztán a benyomásait, tapasztalatait a maga lényén szűrje át. Ilyen értelemben abszolút alanyi költő, aki bármiről ír, önmagáról szól – olykor más írók, költők, alkotók nevében is (A dal, az ének).