A melankolikus, kicsit töredezett emberi hang végigkíséri az Illúzió kötetének verseit és sci-fi betétként olvasható, Földek Szövetsége című történetét. A lírában és a prózában egyaránt meghatározóak a jellemzően emberi dilemmák: az idő múlása, a veszteség, a valahova tartozás vágya, az emlékek cipelése, továbbá az ember és a nagy kozmikus háttér különös, ambivalensnek tűnő, mégis szerves egésszé fonódó egysége. A versek emlékekből, veszteségekből, kérdésekből és csendekből születtek, míg a próza inkább álmokból, vágyakból szövődött, olyan sorokat eredményezve, amelyek néha fájnak, néha megállítanak, máskor pedig csak némán elkísérik az olvasót.