Leveles Ibolya új kötete szerves folytatása a debütáló verseskönyvében (Szótlan kantáta, 2025) megkezdetteknek. Poétikája ezúttal is természettudomány és teológia látásmódját, az anyag és az anyagtalan szókészletét szerkeszti egymásba, miközben hermetikus-enigmatikus személyességet szólaltat meg („megannyi alany – / ugyanazon ige”), a szövegfüzért pedig szinte zenei kompozícióba rendezi. Beszédes mozzanat, hogy pusztán a cím is hosszas töprenkedni- és örvendeznivalót ad az olvasónak. Miféle irányokban kínál jelentéseket az Igenem szólelemény? Csak a legkézenfekvőbbeket sorolom: (1) helyeslésem, ráhagyatkozásom; (2) az ige (sőt Ige) válfaja, neme; (3) nemet mondás az igére; (4) nemet mondó ige; (5) igen és nem egybecsúszása, szimbiózisa (ezzel a kettősség vagy hasadtság meghaladása); (6) Igen és nem az n-ben, vagyis az ismeretlenben ér össze, az a közös bennük; (7) a bizonytalan-habozó „nemigen” visszája ez, ekképp visszafordított bizonytalanság, vagyis erőt sugárzó bizonyosság… Megtorpanok, hogy az olvasó maga bolyonghasson tovább ebben a nyílegyenes térben. Ahol „hullámfüggetlen zene” és „angyali érzékeskenyedés” várja, hívja, marasztalja. Annál is inkább, mivel az Igenem lapjain kibontakozó önismereti poézis az ismeretelméleti hajlamot csak a befogadás során avathatja istenelméleti gyakorlattá. Leveles Ibolya a Cédrus Művészeti Alapítvány mérvadó szerzője, költészete a kortárs magyar irodalom – mi több: a jelenkori keresztény misztika – maradandó tüneménye. (Halmai Tamás)