Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Wass Albert emigrációban, 1977-ben keletkezett műve a jelen kötet. Tulajdonképpen ő csak szerkesztője a kötetnek, melynek célja a nagyvilágot megismertetni Erdéllyel és az erdélyi magyarságot ért sérelmekkel, felhívni a figyelmet a román "többség" által következetesen folytatott "kulturális népirtásra", románosításra, diszkriminációra. Az összeállító bevezetője után rövid fejezetekben a terület földrajzáról, történelméről - fontosabb évszámok szerint tagolva -, kultúrájáról, népességéről kap áttekintést az érdeklődő olvasó. Ezeket a fejezeteket a magyar népesség sérelmeinek és törvényes követeléseinek számbavétele követi, majd a konklúziót vonja le Wass Albert. A művet terjedelmes melléklet követi, melyben pl. a román alkotmány kivonata, az elszenvedett sérelmekről tett tanúvallomások szövegei, kongresszusi jegyzőkönyvek részletei, röpiratok olvashatók. Az összeállítást bibliográfia zárja. A könyv második felében ugyanezen fejezeteket angol nyelven találjuk. A kötet belső borítóin Erdély közigazgatási és domborzati térképe kapott helyet. A Wass Albert életművét közreadó sorozat újabb kötetét mindenképpen érdemes a közkönyvtárak állományába beszerezni. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Igazságot Erdélynek! - kemény kötés

Wass Albert (1908-1998)

Borító ár
2 300 Ft
Aktuális online ár
1 840 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Wass Albert (1908-1998)
ISBN
9637329986, 9789637329982
Egyéb szerzőség
Kovács Attila Zoltán (1972-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2006
Egyéb információk
21 cm
Kiadó
Kráter Műhely Egyes.
Cikkszám
3000104010
Alcím
dokumentumgyűjtemény

Darabszám