G. Katona József verseinek világa egyszerre számvetés és keresés. Az elmúlás tudata szinte minden szövegben jelen van, mégsem a lemondás, hanem a makacs kérdezés hangja uralkodik el rajtuk. Ezek a versek nem kész válaszokat kínálnak, hanem újra és újra szembesítenek bennünket az emberi lét legfontosabb kérdéseivel: az idővel, a hittel, a mulandósággal, az otthonosság és a hazátlanság élményével, a nyelvhez és a költészethez való ragaszkodással. A kötet lírai beszélője gyakran önironikus, olykor keserű, máskor megbékélésre törekvő bölcs. A személyes sors és a közösségi tapasztalat, a filozófiai töprengés és a mindennapi élet apró mozzanatai természetes módon fonódnak össze. A hagyomány iránti hűség és a jelenkorral való vita egyszerre alakítja ezt a költészetet. Az Idővel a vas is elfárad nem csupán egy életkor könyve. Inkább annak bizonyítéka, hogy a kérdések akkor sem hallgatnak el, amikor a válaszok egyre bizonytalanabbá válnak. A költő a kételyt nem legyőzni akarja, hanem megszólaltatni, és ezzel olyan emberi tapasztalatot közvetít, amely mindannyiunk számára ismerős lehet. E versek végső üzenete talán éppen az, hogy a mulandóság tudata ellenére is érdemes figyelni a szóra, a szépre, az emberi méltóságra. Mert idővel valóban elfárad a vas – de a vers, amíg megszólal, ellenáll az enyészetnek.