Az erdélyi költő első verseit még érettségiző korában közölték az akkori lapok, költészete azonban az ezredforduló táján bontakozott ki, ez a kötete az ötödik könyvei sorában. Versvilágának alapvonása a keresés, a kérdezés, a töprengés, valamint a szembesítés az élet olyan fontos dolgaival, mint a hit, az idő múlása és annak szemlélete, a mulandóság, az otthonosság, a nyelvhez, a lírához és az önmagához való viszony. E kötete nyitó versében, lírikusi vallomásában is a kétely szólal meg: „nem lenne szabad szólanom / bármit mondok csak plágium / változtatás a szólamon”. Úgy gondolja, hogy bár már minden fontos dolgot elmondtak előtte, verseinek szavai mégis az ő szavai: „mert szavaim mégis enyémek / csiklandoznak kisded remények / hogy a világot talán újra gondolhatom” (plágium).