Marton Réka Zsófia fanyar és sejtelmes költészetét eddig is szerettük. Harmadik verseskötetének darabjai talán a régi költeményeknél is mozgalmasabbak: reménykednek-csalódnak, születnek-enyésznek, saját elveszettségükkel, kimondhatatlanságukkal birkóznak a lények. Nemcsak az évszakok, hanem a történelmi korok is állandóan változnak, jönnek, mennek, vívódnak, gyürkőznek vagy hosszú harc után megadják magukat az enyészetnek. A sokféle ellentét közül én a hit és a kétség hullámzásait érzem a legátütőbbeknek, úgy gondolom, Marton Réka Zsófia harmadik kötetében transzcendencia és az állandó értékvesztés konfliktusa feszíti leginkább a verseket. „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl, / S minden míve tünő szárnya körül lebeg!” A kötetet éltető drámaiságot a szerző fekete-fehér, minden mozgást és változást egyetlen pontba összesűrítő fotói ellenpontozzák. Ezek nem vagy nemcsak időbélyegek, hanem éles, könyörtelen szögek, melyek felszakítják és ily módon kimerevítik, megállásra késztetik a rohanó időt. Míg a versek barokkosan örvénylők, az önálló alkotásoknak is tekinthető fotók szikárak, visszafogottak, már-már minimalisták – így, együtt alakítják Marton Réka Zsófia lírai univerzumának teljességét.