Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Belle Burden memoárja egy húsz éven át tartó házasság váratlan összeomlásának történetét meséli el, miközben azt is vizsgálja, hogyan lehet újra felépíteni önmagunkat akkor, amikor egy addig biztonságosnak hitt élet egyik pillanatról a másikra széthullik. A történet 2020 márciusában, a koronavírus-járvány kezdetén indul, amikor Burden a férjével és három gyermekével Martha’s Vineyard-i otthonukban tartózkodott. Családi életük kívülről stabilnak és harmonikusnak tűnt, ám egy váratlan üzenetből kiderült, hogy férjének szeretője van. Nem sokkal később a férfi bejelentette, hogy el akar válni, és szinte egyik napról a másikra kilépett közös életükből; a férj, akit húsz éven keresztül megbízható társának és gyermekei szerető apjának ismert, hirtelen szinte idegenné vált a számára. A váratlan szakítás arra késztette, hogy ne csupán a házasság utolsó időszakát vizsgálja újra, hanem egész közös történetüket. Visszatekint kapcsolatuk kezdetére, a gyors egymásra találásra, a családalapításra és arra az életformára, amelyben fokozatosan egyre inkább a férje vette át az irányítást. A válás így az addig természetesnek és szilárdnak hitt egzisztenciális háttér megbillenését is jelentette. Burden közben saját családjának történetéhez is visszanyúl, és felismerve azokat a generációkon át öröklődő mintákat, amelyek a nők számára a hallgatást, az alkalmazkodást, a diszkréciót és a kapcsolat megőrzését gyakran fontosabbá tették saját szükségleteiknél. Vajon megismerhetjük-e azt az embert, akivel évtizedeket töltünk együtt, illetve észrevehetők-e utólag azok a repedések, amelyeket a kapcsolat fennállása közben nem láttunk? Burden a válást önismereti folyamattá avatja: a korábban visszahúzódó, alkalmazkodó nőből egyre határozottabb, saját hangját megtaláló ember lesz. a szerző saját történetének újraértelmezésén keresztül fokozatosan visszaszerzi a cselekvőképességét és a saját életéről való rendelkezés érzését... Az írás leglényege az átalakulás: az elején Burden elsősorban azt próbálja megérteni, hogyan történhetett meg vele mindez, később azonban egyre inkább azt kutatja, hogy ki szeretne lenni a történtek után... A bensőséges, öszinte stalíusban megírt vallomásos visszaemlékezés mindnkinek jó szívvel ajánlható, akit megszólít a téma. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Idegenek

Burden, Belle (1969-)

Borító ár
6 490 Ft
Kötött ár
5 841 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Burden, Belle (1969-)
ISBN
9789635688067
Egyéb szerzőség
Getto Katalin (1963-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
271 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.09.21
Kiadó
21. Század K.
Cikkszám
3001103594
Alcím
[egy házasság története]

Darabszám