Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
35%
Teljes leírás
A népszerű televíziós sorozat folyományaként újabb regény mutatja be I. Szulejmán szultán uralkodásának korszakát, ezúttal hangsúlyos magyarországi szállal is szolgálva (a szerző egyébként maga is török-magyar nemzetiségű). A főhősnő, Gyöngyi édesanyját 1549-ben a háborút követő járvány vitte el, apja pedig 1552-ben Eger várát védve halt hősi halált. A nemes származású kislány megpróbáltatásai azonban nem értek véget, miután kapzsi rokonai elorozták az örökségét, és boszorkánysággal vádolták meg öreg dajkáját. A nemes kisasszony legfőbb célja, hogy kivívja az igazságot. A csatatéren aztán megismerkedik egy elszánt török fiatalemberrel, akibe beleszeret. Közben a Fényességes Portán titokzatos események történnek. Hürrem szultána életének utolsó éveiben könyörtelen viperafészekké változott a hárem, és halála után a színfalak mögött még élesebb harc tört ki a szultán trónjáért és a válide szultána címért. Magyarországon Arszlán, a budai pasa képviseli Szulejmán akaratát. Az ő háremében válik Gyöngyi dacos nagylányból szemkápráztatóan szép, fiatal nővé. De vajon miként sikerül lavíroznia az intrikákkal teli udvarban? A pasa miért nem nyúl hozzá egy ujjal sem? Vajon miért - vagy inkább kinek - tartogatja?... "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Hürrem boszorkánya (szulejmán 5.)

Melek Fatima

Raktári szám: 9786155334344
Korábbi ár
3 682 Ft
Borító ár
4 490 Ft
Aktuális online ár
2 919 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Melek Fatima
ISBN
9786155334344
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2015
Egyéb információk
24 cm
Kiadó
Trivium
Cikkszám
3000249291
Alcím
a budai háremhölgy

Darabszám