Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Hunyadi János, Luxemburgi Zsigmond lovagja hazaérkezett az itáliai szolgálatból, de továbbra is fegyverrel szolgálja urát. 1434-ben a Vág mentén harcol a Magyarországra betörő cseh husziták ellen. A következő éveket jórészt Prágában, a császár udvarában tölti, ahol - újabb vitézi sikereinek köszönhetően - egyre emelkedik a csillaga és az uralkodása utolsó éveit élő császár egyik leghűségesebb katonája lesz. Eközben azonban nem feledkezik meg az egyszerű emberekről sem, szövetségesei, barátai és familiárisai egyre terebélyesedő körében az erdélyi székely kisnemesek, oláh kenézek és szász patríciusok mellett most már huszita zsoldosok is feltűnnek. A császár halála (1437) után újra hazatér a családja körébe, Hunyadvárba. Az átmeneti időszakban a magyar nagyurak csak saját hatalmuk növelésével törődnek, és Hunyadi János egyre jobban látja, neki kell összefognia az országot a délről egyre jobban fenyegető, mindennél hatalmasabb veszély ellen... A nagy hadvezér életét feldolgozó történelmi regényciklus harmadik kötetében azt követhetjük nyomon, hogy a "homo novus" Hunyadi hogyan emelkedett a magyar arisztokraták közé. A több szálon futó, kalandos és romantikus jelenetekkel tűzdelt elbeszélés ezúttal is bőséges, az egyre népesebb szereplőgárdát bemutató. a történelmi tények és a fikció viszonyát tisztázó, a felidézett korban való eligazodást segítő függelék zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Bán Mór (1968-)

Hunyadi 3. - A csillagösvény hídja (új kiadás)

Borító ár
5 999 Ft
Aktuális online ár
4 799 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bán Mór (1968-)
ISBN
9789634267324
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2025
Méret
420 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.02.27
Kiadó
Gold Book Kiadó
Cikkszám
3001091548

Darabszám