A kamaszévek sodrása, a fiatal felnőtt élet megannyi ingere sűrűsödik össze Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közösen jegyzett kisregényében, melynek főszereplője, Kiss Villő egyaránt ismerős idegenséggel él Amerikában, majd a kilencvenes évek első felének Budapestjén. A szöveg lendületes dinamikával repíti végig olvasóit a fiatal lány kamaszévein, az első csóktól az első bulikon át a különböző iskolákig, valamint a szüleivel való viszonyának megismeréséig bezárólag. Többről van azonban szó, mint egy klasszikus felnövésregény. Noha az identitás megtalálása alapvető fontosságú, a regény tétje mégsem redukálható a cselekmény dramaturgiai kifutására, a tematikus síkon túlmutató poétikai belátások fogalmazódnak meg a látszólag asszociatív módon, az emlékek sorjázására épülő szövegben. A fiatal lány felidézi az amerikai éveket, de a konkrét, részletező leírások helyett atmoszférával bíró helyzetképeket, dramatizált keretbe illesztett hangulatot kapunk. Az emlékező narrátor félszavakból, utalásokból és kihagyásokból építi fel múltjának illékony épületét, melyben nem is akar minden szobát teljesen berendezni, az olvasóra bízza, hogy bátran és kreatívan kitöltse az üresen hagyott falakat. Villő életébe a magyar rendszerváltás idején kapcsolódunk be, amikor az amerikai magyar közösségek életében is fordulat áll be, felerősödnek az anyaországgal létesülő kapcsolatok, ami a fiatal lány figyelmét sem kerüli el.