A 982–983-ban, a mai Észak-Afganisztán területén keletkezett Ḥudūd al-ʿālam a középkori muszlim földrajzi irodalom egyik különleges emléke, egyben a legkorábbi fennmaradt perzsa nyelvű földrajzi enciklopédia. A mű HUN REN Források és tanulmányok című sorozatának 10. köteteként napvilágot látó magyar fordítása Sárközy Miklós munkája; az általa és Sudár Balázs által írt kísérőtanulmányok a mű keletkezését, kéziratát, kutatástörténetét és földrajzi világképét helyezik tágabb összefüggésbe. Az ismeretlen szerző a korabeli lakott világ egészének bemutatására vállalkozott: tengerek, hegyek és folyók ismertetése után országonként haladva veszi számba a településeket, népeket, természeti adottságokat, kereskedelmi útvonalakat és árucikkeket. A mű sajátossága, hogy több földrajzi hagyományt egyesít: az arab nyelvű muszlim földrajztudomány különböző iskoláinak eredményeit eklektikusan használja fel, miközben több ponton önálló rendszerezésre is törekszik. A szerző nem utazó, hanem elsősorban korábbi írott forrásokra támaszkodó, enciklopédikus igényű kompilátor volt. Ebből egyszerre következik a mű gazdagsága és egyenetlensége: egyes területekről rendkívül pontos ismereteket közöl, máshol elavult adatok, egymással nehezen összeegyeztethető hagyományok vagy fantasztikus elemek kerülnek egymás mellé. Különösen részletesek a szerzőhöz földrajzilag közelebb álló iráni és közép-ázsiai területek, valamint a sztyeppei népek leírásai.