A szerző így ír a könyvéről: „Külföldre szakadt embertársaimról” írok – ahogy a sablonnyelv nevezi, jobban mondva nevezte őket –, akik szintén ugyanahhoz a törzshöz tartoznak, amihez minden magyar, csakhogy őket azért mindig valami más kategóriába osztották, kezdve az ötvenhatosokkal – akiket először kirekesztettek a magyar társadalomból, mint árulókat, majd megpróbálták őket visszacsalogatni, mert jól jött a valutájuk –, és végezve az erdélyi és más elszakított területről érkező magyarokkal, akiket tulajdonképpen senki sem tudja, hogy milyen kategóriába soroljon, hova ossza be őket, és hogyan viszonyuljon hozzájuk, mert azok románok, tótok, horvátok, szlovénok, osztrákok, ukránok és szerbek voltak az anyaországiak szemében, pedig bennük még erősebben élt a magyarságtudatuk, mint a csonkaországiakban.