Teljes leírás
Tamás Zsuzsa mintegy 15 gyermekkönyv szerzőjeként meseíróként vált ismertté, ám az utóbbi időben felnőttekhez szóló verseskötetet (Mit tud a kert, 2016) is publikált. Ebben a személyes fájdalom megosztásának kérdése, a veszteségek földolgozásának gondja áll fókuszban, amely gondolatokat, érzéseket a maguk összetettségében és a maga letisztult stílusában tárt olvasói elé. Új kötetében két, ugyancsak összetett gondolatiságú és szövegezésű poémát közöl. Az első Az ötödik bejegyzés címet viseli, és ebben – bár talányosan, de nem csak érintőlegesen – a maga szerzői attitűdjéről is szól. Egyes szám első személyben beszél a népszerű blogíró, aki „lelki one man show”-t művel, magáról ír, a magányos újságírónőről, aki a világjárvány idején a virtuális térben szól az olvasóihoz, aki kulturális témákat is szórakoztatóan pendít meg, de ír a szexről és a hajfestésről is, hogy aztán, a köznapi apróságok után Szibériai remetenő címmel belekezdjen egy történetbe. Hőse, Agafja 1940-ben született, a tajgában él, és csak Istennel meg a tehenével folytat párbeszédet. Tamás Zsuzsa a magányosan, szinte számkivetettségben élő nő ellenpólusaként magát is megjeleníti a művében, az 1978-ban született, Budapesten élő asszonyt. Innét kezdve két női sors, két gondolkodásmód, két világ, két kultúra jelenik meg a 12 részes poémában. Bár a mű rendkívül összetett, terek és idők között oszcilláló, kirajzolódik egy érzelmi ív: a személyessé válás. Olykor párhuzamban, olykor elegyedve gombolyodik a két nő sorsa, ismerszik meg sajátos élményköre, egoja és a Covid-járványig terjedő élete. A másik poéma, a Holnap elárulsz, Ariadné hősnője a görög mitológia alakja. Ismert az „Ariadné fonala” történet, ahogyan a Minotauruszt legyőző Thészeusz számára Ariadné egy aranyfonál segítségével lehetővé tette, hogy férfi kijöhessen a labirintusból. A mű epikuma a már házassági kapcsolatban élő pár mozaikos története. A 64 részes füzérben is érintkezik az antikvitás és a mai valóság, például a labirintus és a metróalagút párosításában, de Thészeusz és Ariadné vitájában hűtőszekrény is említődik. Tamás Zsuzsa a két poémájában, a 20. századi orosz tajga és az ókori Hellasz világának kettősségében mutatja föl a nők sorsát, a kortól független fájdalmas gondolatok kínját, az örök csönd és az aktuális beszéd kapcsolatát, áttételesen a költészet lehetőségeit. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"