Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
„A művészetet és az alkotást mindig is misztifikálták. Ehhez hozzátartozik a gondolat, hogy egyes művészek valamelyik isteni lénytől kapták a tehetségüket – némelyek egyszerre többtől is. A zseniket úgy emlegetik, mint akiket homlokon csókolt a múzsa.” Olvashatjuk Osmo Tapio Räihälä Hogyan hallgassunk kortárs zenét című kötetében, mely a Scolar kiadásában jelent meg. A finn zeneszerző könyve a zeneművészet témáiról gondolkodik a legkülönbözőbb kérdések mentén. A meditatív, filozofáló hangvétel mellett a kötet számos olyan esztétikai kérdésre is kitér, melyen talán sokan elgondolkodtak már, de nem merték feltenni. A könyvből kiderül, hogy vajon miért nem komponálnak ma már szép, „klasszikus” zenét, és miként változtatta meg a modernitás a zenei ízlést. Arról is olvashatunk, hogy a mai közönség miért inkább a romantikus repertoár felé nyitott, s a szerző fejtegetéséből megtudhatjuk azt is, vajon mi áll annak a hátterében, hogy a kortárs „komolyzene” kevésbé népszerű, mint egy Beethoven-szimfónia. Räihälä arra is rámutat, hogy a klasszikus zene sem mindig „komoly”, a humor, a tréfa itt is sokszor fontos szerepet kap. A kötet minden zenebarátnak ajánlható, hiszen könnyed, közérthető stílusa képes közelebb hozni és megválaszolni mai zenei kérdéseket, problémákat."www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Räihälä, Osmo Tapio (1964-)

Hogyan hallgassunk kortárs zenét

Borító ár
5 995 Ft
Aktuális online ár
4 496 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Räihälä, Osmo Tapio (1964-)
ISBN
9789635098408
Egyéb szerzőség
Bába Laura (1981-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
271 o.
Kiadó
Scolar
Cikkszám
3001085702

Darabszám