Polányi Viktória könyve valóban hiánypótló munkaként lép az olvasók elé. A kamaszok és szüleik viszonyával foglalkozó kötet alaptézise, mellyel messzemenőkig egyet tudunk érteni, hogy a szülők és gyerekeik generációi között nem volt még olyan széles szakadék a korábbi évtizedekben, mint manapság. A technológiai fejlődés eltérő világlátással, szocializációs háttérrel ruházza fel a generációk képviselőit, így még ha egy nyelvet is beszélünk, a világról jelentős eltérésekkel gondolkodhatunk. A kamaszkor még e nagy váltástól függetlenül sem nevezhető eseménytelen, könnyű időszaknak. A fiatal felnőttek életében ekkor ér össze a gyermekkori tapasztalatokkal a szülők értékrendje, szokásai stb., amelyről eldönthetik, hogy egyetértenek-e azzal vagy tudatosan mondanak ellent. A szellemi és testi fejlődés komoly átalakulással jár, ami nem megy zökkenőmentesen. De Polányi Viktória éppen arról szeretne meggyőzni mindenkit, hogy szeretettel, türelemmel és folyamatos önreflexióval közösen el lehet érni a harmonikus otthoni légkört még e feszültebb években is. Könyve aranyfedezetét a kétgyerekes anya pszichológiai praxisa mellett saját tapasztalataiban kell keresnünk.