Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Pásint Ödön (1900-1950) életútja rendkívül tanulságos és kevéssé ismert. Már születése és egyben halála is kérdőjelekkel teli. Bethlen István miniszterelnök későbbi személyi titkára, miniszterelnökségi miniszteri tanácsos ugyanis a korabeli szóbeszéd szerint a politikus fia volt: egy erdélyi unitárius papnétól született "szerelemgyereke". Halálának körülményei pedig még inkább homályba vesznek: a legvalószínűbb, hogy az Államvédelmi Hatóság folyamatos zaklatása hajszolta öngyilkosságba. Életéről rendkívül kevés dokumentum maradt fenn, pedig sejthető, hogy informális befolyása jelentős volt, és az 1921 és 1931 között a kormányfői széket betöltő Bethlen mellett egy sor fontos ügyre rálátása nyílt. Nóvé Béla kötete az ő pályaképét vázolja fel az olvasóknak. Öt korszakra osztva olvashatunk életéről: Erdélyben telt fiatalkoráról, egészen 1919-ig, majd "csonka-országba" átszakadva 1928-ig tartó mozgalmár éveiről, írói, újságírói munkásságáról, franciaországi ösztöndíjáról esik szó. A harmadik rész az 1929 és 1944 közötti éveket mutatja be, részletesen írva a miniszterelnökségi évekről (előbb a sajtóosztály munkatársa volt, majd 1934-től a miniszterelnök személyi titkára, és ezen pozícióját Bethlen lemondása után is megtartotta, csak Darányi helyeztette át), majd a nemzetiségpolitikai osztályon, utána pedig erdélyi kormánymegbízottként viselt munkáiról, a Székelyföldi Villamossági Rt. élén töltött rövid időszakról és utolsó erdélyi szolgálati útjáról. A negyedik rész - nyugdíjazása után - a háborús utóvédküzdelmeket, kisebbségmentő akcióit, a háború utáni helyreállításban és a béke-előkészítésben kifejtett tevékenységét, valamint a romániai magyar vagyonmentést mutatja be. Az utolsó rész az újabb nyugdíjazása után a reményvesztetten töltött utolsó év krónikája. A kötet második fele dokumentum-gyűjtemény, majd jegyzetek és névmutató zárja a kiadványt. A számos forrást felhasználó, fekete-fehér fotókkal illusztrált kötet elsősorban szakemberek olvasmánya. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Nóvé Béla (1956-)

Hivatása: kisebbségmentő - Pásint Ödön pályaképe

Borító ár
3 800 Ft
Aktuális online ár
3 040 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Nóvé Béla (1956-)
ISBN
9789732610671
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
25 cm
Kiadó
Kriterion
Cikkszám
3000216047
Alcím
Pásint Ödön pályaképe

Darabszám