Hajdú Zoltán Levente a Somogy vármegyei Szólád református lelkésze; harmadik imádságos könyvecskéje hét gondolatkörben közöl 12-12 költői szépségű, versformájú imádságot. A kötet előszavában szerzőjük azt kérdi: vannak-e az imának műfaji szabályai, formai keretei? A jézusi útmutatáson – hogy ne szaporítsuk a szót és ne váljon a fohász külsődlegessé – túl az ima mindenképp alkalmat ad a költői igényű megszólalásra, hiszen Istennel kapcsolatba lépni ünnepélyes lelki aktus. Az imák első csokra (Ami vagyok) a magába néző ember, a vallomástevő, az égre tekintő, a fohászkodó lélek 12 megnyilatkozása: „Ember vagyok, Uram, / és köszönöm, hogy ember lehetek!”. A második fejezet (Meghajtom térdemet) az Isten színe előtt leboruló hívő hálaadásait tartalmazza, az Istenhez szólás szándékát, a hozzá fordulás napi örömét kifejezve. A harmadik rész (Íme, az Isten Báránya) Krisztus dicsérete; a negyedik (Valóban tanítványaim) az Ige befogadásáról, a tanúságtételről szól, és arról, hogy az ember legszebb vágya, hogy Isten tükre legyen. Az ötödik (Legelőjének nyája) az Isten közösségéhez való tartozás megvallása; a hatodik (Oltalmam és váram) a védelmet kereső és Isten igéjével töltekező ember könyörgése, illetve hitvallása.